Babakellékek utazáshoz

Babakocsi

Ebből aztán tényleg minden hiper- szuper mindentudó babakocsi van forgalomba. Szerintem egy teljesen ledönthető kétfunkciós bőven elég, felesleges a három- illetve négyfunkciós, mert úgysem fogod kihasználni.

Nézzük meg, mik a legfontosabb dolgok, amit egy babakocsin figyelni kell:

– Ha emelgetnünk, esetleg emeletre kell majd rendszeresen felvinni, akkor az egyik legfontosabb szempont, hogy ne legyen nehéz.

–  A legtöbb kocsi már újszülött kortól egészen addig használható, amíg a baba meg nem tanul járni. Persze utána is, de szerintem utána már felesleges.

–  Legyen téliesíthető, legalább egy lábzsák legyen a tartozéka.

–  Jó dolog, ha van hozzá esővédő fólia is.

–  Legyen bolygókereke, így könnyebben tudjuk majd tolni.

–  Jó, ha a tolókarját át tudjuk állítani, így kezdetben szemből tudjuk tolni a babánkat, ha pedig már nagyobb, akkor átfordítjuk és tud nézelődni.

–  Valakinek fontos lehet, hogy könnyen lehessen összezárni és kis helyen elférjen.

–  Praktikus, ha van egy kis tárolórésze alul.

–  Nagyon sok babakocsi úgy kapható, hogy van hozzá pl. autóshordozó is. Ez megemelheti az árat, pedig alapvetően teljesen felesleges, hogy a babakocsi része legyen a hordozó. A hordozót ugyanis az autóban használjuk, a babakocsit pedig nem. Tehát nem sok közük van egymáshoz.

Autóshordozó

Ezt inkább külön vegyük. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy 13 kg-ig ajánlják, de addigra a baba már a hossza miatt rég kinövi. Általában a hordozó és a tizenéves korig használható autósülések között még kell hogy vegyünk egy másikat, ami kb. a gyerkőc 2-2.5 éves koráig használható.

Kenguru

Ha úgy gondoljuk, hogy szükségünk lesz rá, akkor vehetünk. Viszont 3 hónapos kor alatt nem nagyon ajánlják a kenguru használatát, 6 hónapos kor után meg már elég nehéz a baba 🙂

Utazóágy

Egy kisméretűre összehajtható nagyon praktikus utazáshoz. Ebből is van már olyan, aminek felemelhető az alja, hogy ne kelljen a nagyon pici babát olyan mélyre letenni.

Etetőszék

Én a lábon álló etetőszéknél sokkal praktikusabbnak találom azt a típust, amit bármelyik székre rá lehet tenni. Ezt akár utazáskor is vihetjük magunkkal és gyermekünk egészen hároméves koráig tudja majd használni!

Pelenkázótáska

Mindenképpen célszerű venni egyet, amibe csak az ő dolgait pakoljuk, ha megyünk valahova. Nézzük meg, hogy van e hozzá pelenkázó lap, mert így bárhol könnyedén tisztába tudjuk tenni babánkat. Ez általában egy műanyag lemosható lap, ami összehajtva a jó pelenkázó táska része. Ne vegyétek meg feltétlenül a babakocsihoz tartozót, mert bármennyire is szép és ugyanolyan színű, sokszor nem praktikus.

Hőtartó táska

Akkor praktikus, ha mondjuk utazásnál nyáron fagyasztott tejcsit akarunk vinni magunkkal, vagy télen meleg teát.

Bébiétel melegítő

Ez akkor nagyon hasznos, ha olyan helyre megyünk üdülni, ahol a szobában nincs gáztűzhely vagy mikro és nem tudjuk hol megmelegíteni a bébiételt. Ezt csak bedugjuk a konnektorba és pár perc múlva kellemes meleg lesz a pici ebédje.

Utazás előtt mindig készíts listát, hogy semmi ne maradjon otthon!